Érdekelnek az új cikkek ?


Név: *
Email cím: *
Egy liter kóla felér 32 szem kockacukorral

Osztrák szakemberek kimutatták: egyetlen liter kóla elfogyasztása 32 szem kockacukornak felel meg, de ami ennél is megdöbbentőbb, a cukormentesnek mondott kólák ennek a mennyiségnek legalább a felét tartalmazzák.

Ám a különféle jeges teák és wellness italok sem sokkal maradnak el mögöttük.

 
IWIW megosztásFacebookTwitter
Nigella Lawson: Mesterségem az evés


Nigella először 1998-ban lépett a nagyközönség elé, amikor az étteremkritikusként eltöltött hosszú évek után megírta Hogyan együnk című könyvét.

Az Oxford Egyetem egykori diákja azonnal betalált a klasszikus szakácskönyvektől jó ideje megcsömörlött olvasóknál. A könyvből háromszázezer darab talált gazdára. Nigella, akinek apja az egykori angol pénzügyminiszter, Nigel Lawson volt, azonnal ráérzett a siker ízére. Két év sem telt el, s máris a boltok polcain volt talán legismertebb munkája, a Hogyan váljunk házi istennőkké, amely azonnal a bestseller listák élére repítette szerzőjét, s a British Book Award Év Szerzője díját is elhozta számára.

 

 
IWIW megosztásFacebookTwitter
Cukor vagy édesítőszer – az agyunkat nem lehet becsapni


édesítőszerA TV-ben továbbra is karcsú nőket láthatunk, akik alakjuk megtartása érdekében cukor helyett kalóriamentes édesítőszerrel készült italokat fogyasztanak.

Pedig a Purdue Egyetem Táplálkozási Magatartás Kutatóközpont kutatásai alapján az édesítőszerek nem segítenek testsúlyunk megőrzésében…

Az ember nem tudja becsapni az agyát a mesterséges édesítőszerekkel

 
IWIW megosztásFacebookTwitter
Tényleg jobb a barna cukor?



barnacukor

Sajnos nem. Sokan úgy gondolják, hogy a melaszos vagy barna színű cukor tartalmaz bizonyos tápanyagokat, amiket a fehér cukor nem, vagy hogy ez valamilyen természetesebb formája a cukornak. A barna cukor gyártása csupán a legutolsó fázisban tér el a fehér cukorétól. A finomítás utáni utolsó sűrítések során visszamaradt oldat a melasz, aminek azért van valamennyi ásványi anyag tartalma – ezt keverik a finomított cukorhoz, és ez adja ragacsos állagát, jellegzetes ízét és sötétbarna színét.

 
IWIW megosztásFacebookTwitter
A túlzott szénhidrátbevitel miatt beteg az emberiség? – Szendi Gábor


Az evolúciós orvoslás megállapításai szerint a jelenlegi civilizációs betegségek kialakulásának az oka, hogy a szervezet nem tudott alkalmazkodni a megváltozott étkezési szokásokhoz, amely megoldást kínált a népességrobbanásra. Az emberiség 10-15 ezer évvel ezelőtt még nem fogyasztott gabonaféléket és tejtermékeket, és a természetes népeknél jelenleg is hiányzik az étkezésből. Mennyiben tudott alkalmazkodni a szervezetünk a túlzott, “szükségszerű” szénhidrátbevitelhez? Miből áll a paleolit táplálkozás?


Több száz éve egészségtelenül étkezünk

 
IWIW megosztásFacebookTwitter
A gyümölcs (cukor) is hizlal


A mézben vagy gyümölcsökben megtalálható, eddig ártalmatlannak gondolt fruktóz (gyümölcscukor) az elhízás egyik legfontosabb okozójává avanzsált – írja egy kaliforniai tanulmány alapján a New Scientist című tudományos magazin.


A glükóz (szőlőcukor) és fruktóz (gyümölcscukor) egyaránt 400 kilokalória energiát tartalmaznak száz grammonként, viszont az egészségünkre kifejtett hatásuk jelentős mértékben eltér egymástól.

Az utóbbi időben ugyanis egyre erősödött a gyanú a tudományos körökben, hogy a gyümölcscukor az elhízás – és a veszélyes hasi zsírpárnák kialakulásának – egyik kiváltója lehet.

 
IWIW megosztásFacebookTwitter


Ezt keresem

Belépés

Itt tudsz belépni

Szavazás

Ön mit iszik reggelente?
 

Kedvelj minket a Facebokon!