| A gyümölcs (cukor) is hizlal |
|
A glükóz (szőlőcukor) és fruktóz (gyümölcscukor) egyaránt 400 kilokalória energiát tartalmaznak száz grammonként, viszont az egészségünkre kifejtett hatásuk jelentős mértékben eltér egymástól. Az utóbbi időben ugyanis egyre erősödött a gyanú a tudományos körökben, hogy a gyümölcscukor az elhízás – és a veszélyes hasi zsírpárnák kialakulásának – egyik kiváltója lehet. A hipotézis bebizonyítására, Peter Havel, a kaliforniai egyetem kutatója összesen 33 túlsúlyost beszélt rá egy általa kifejlesztett „diéta” alkalmazására. A résztvevők, öt hétig tartották magukat a professzor által előírt étrendhez, amely a bevitt kalóriák 25 százalékát vagy gyümölcscukorból, vagy szőlőcukorból fedezte.
Mielőtt te is hozzáfognál egy hasonló diétához, nem árt tisztázni: a két kialakított csoport tagjai fejenként, átlagosan 1,5 kilogrammot híztak. Abban a csapatban, amelyben fruktózt kaptak a résztvevők, a súlybeli gyarapodás első sorban a hason jelentkezett. A hasi elhízás különösen veszélyes, hiszen a has körül található zsír növeli leginkább a szív- és érrendszeri megbetegedések, az agyi érelzáródás és az infarktus kockázatát. Ezen kívül a csoport inzulinra adott reakciója is csökkent, amely a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának első jele. A glükózt fogyasztó résztvevők szervezete ezzel szemben nem produkált más reakciót az inzulinra. Vércukor-szint az egekben
A négy csapat a napi energiaszükségletének egynegyedét fruktózból, glükózból, háztartási kristálycukorból, vagy kukoricából készült szirupból fedezte. Az eredmények kiértékelése után bebizonyosodott, hogy a vércukorszint jelentősen megnőtt a fruktózt, kukoricaszirupot és kristálycukrot fogyasztók esetében, viszont a glükóz-csoport esetében nem változott. „A tapasztalatok alapján nem árt odafigyelni az édesítéshez használt anyagra” – hívja fel a figyelmet Peter Havel – „a hangsúly azon van, hogy az édesítőszer mekkora arányban tartalmaz fruktózt: a kristálycukor például 50-50 százalékban tartalmaz szőlő- és gyümölcscukrot, a limonádé és üdítőitalok édesítéséhez gyakran használt kukoricaszirup 55 százalék fruktózt és 45 százalék szőlőcukrot tartalmaz”. Fenti okokból kiindulva érthető, hogy számos fogyókúra azt javasolja, hogy a fogyni vágyó a diéta alatt csökkentse az elfogyasztott gyümölcs mennyiségét, és a napi vitaminszükségletet inkább zöldségekből fedezze. - focus.de – |